|
Témaindító hozzászólás
|
2006.02.27. 21:17 - |
 *Lúthien a tisztáson legelt. Hófehét szőre, ezüstös sörénye szinte vakítóan fénylett az éjszakában. Békésen legelte a friss, harmatos füvet. Nagyokat harapott, és közben fülét hegyezte. Zajt hallott, felemelte gyönyörű fejté, és körülnézett. Mikor semmi különösen nem látott, beleszimatolt a levegőbe, majd megrázta szép fejét, így hosszú, ezüstös sörénye meglibbent kecses nyakát. Ezután visszatért a legeléshez. Jól esett neki az édes, zsenge fű, hiszen múlt éjjel óta semmit sem evett. Így hát állt, legelt és fülelt a kis tisztás közepén, hófehéren ragyogva az éjszakában.* |
[110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 - Hááát, az erdőben nem, de ismerek egy csődört a hegyek között. Nem tudom, ott hogyan lehet élni. DE Ő tudja. *- felelte kicsit vicceses. *
- Örülök, hogy végre egy kicsit boldogabbnak látlak *- jegyezte meg halkan.* - nem szeretem, ha bárki is rossz kedvű...
- És mi a helyzet veled ? Te ismersz itt valakit ? Vannak barátaid ? |
*Lúthien elmosolyodott, majd barátságosan nézett új barátjára. Örült, hogy végre talált valakit. Hogy többé nem kell egyedül éreznie magát. Kedvesen rámosoygott Csodapatkóra, aztán vidám hangon kérdezte meg:* -Ismersz mást is itt az erdőben? |
*Csodapatkó érdeklődve hallgatta Lúthien elbeszélését, majd mikor befejezte, sajnálva nézett rá. Lassan közeled Lúthien felé.*
- Nekem az a véleményem, hogy ha együtt vagyunk, szóval társaságban, akkor nem történhet semmi rossz, *-itt bíztatóan felnézett -* ha együtt vagyunk, vigyázhatunk egymásra. *- itt ismét kedves pillantást intézett Lúthien felé, de mikor meglátta barátja szomorú arcát, gyorsan mellé ügetett és barátságosan hozzábújt.* |
| -Hát...nem is tudom. Valamiért kedvelem a magányt. Akkor csönd van, béke, senki sem háborgat, és van időm gondolkodni... de talán főleg azért, mert olyankor nem félek. Ha egyedül vagyok, senki sem bánthat...tudod...-*itt félénken elhallagatott, de aztán csöndesen folytatta* -...nagyon régen, még egészen kicsi csikókoromban...szóval nagyon rossz emlékeim vannak abból az időből... |
- Na, ez egy pozitív csalódás *- jegyezte meg Csodapatkó halkan.*
- Én már nagyon régóta keresek a környéket hasonlókat mint Te, vagy Én, de eddig még senkivel sem találkoztam. Rajtad kívül. És most nagyon örülök, hogy végre valakit "megleltem" ! *- mondta vidáman.*
- És ... és ... *- itt félénken Lúthienre nézett -* miért szeretsz egyedül lenni ? *- ekkor kíváncsian Lúthienre nézett. |
| -Jajj, dehogy akarom! -*mondta a kanca kedvesen és pajkosan, mjad tett egy ficánkoló lépést Csodapatkó felé.* -Én is szeretek társaságban lenni, habár...-*itt kicsit lehalkult a hangja, és lehorgasztotta kecses fejét.*-...mostanában jobban kedvelem a magányt. Szeretek egyedül sétálgatni, a vidéken barangolni, és közben ábrándozni, merengeni. csak hát..így nincsenek barátaim, és nagyon egyedül vagyok. -*újra felvidult.* -Épp ezért örülök neked! |
*Csodapatkó félénken hátrálni kezdett, majd néhány lépés után megállt és megszólalt:*
- A nevem Csodapatkó *- mondta halkan. Majd védekezően kezdte:*
- Nem akartalak megijeszteni ! *-mondta őszintén.*
- Csak tudod *- itt nagy levegőt vett, mintha egy hosszú történet következne:* én nagyon szeretem a társaságot, és ez sokszor mások idegére megy és ezért nem nagyon szeretnek. *-itt kifújta a maradék levegőt tüdejéből és várta Lúthien válaszát.
De mielőtt Lúthien megszuólalhatott volna, Csodapatkó ismételten megszólalt:*
- Persze megértem, ha nem szeretnél többet látni. ha akarod most rögtön el is megyek. Csak egy szavadba kerül. *- ekkor Lúthien tekintetét kezdte fürkészni.* |
| *Lúthien ijedten kapta fel a fejét. Kötülnézett, és meglátta az ismeretlen kancát. Érdeklődve fürkészte a jövevényt, majd barátságos, kedves hangon megszólalt:* -Üdvözöllek! A nevem Lúthien Tinúviel. Te ki vagy? -*kérdezte kínáncsian.* |
*Csodapatkó lassan előoson rejtekhelyéről. Lassan felemelte fejét és elindult Lúthien felé. Lúthien nem vette észre, hiszen a friss fű elnyelte Csodapatkó lépteinek zaját. Nem is láthatta, hiszen pont mögötte volt.
Amikor fél úton járt, rálépett egy kis faágra, és az megreccsent.* |
| *Lúthien a tisztáson legelt. Hófehét szőre, ezüstös sörénye szinte vakítóan fénylett az éjszakában. Békésen legelte a friss, harmatos füvet. Nagyokat harapott, és közben fülét hegyezte. Zajt hallott, felemelte gyönyörű fejté, és körülnézett. Mikor semmi különösen nem látott, beleszimatolt a levegőbe, majd megrázta szép fejét, így hosszú, ezüstös sörénye meglibbent kecses nyakát. Ezután visszatért a legeléshez. Jól esett neki az édes, zsenge fű, hiszen múlt éjjel óta semmit sem evett. Így hát állt, legelt és fülelt a kis tisztás közepén, hófehéren ragyogva az éjszakában.* |
[110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Lúthien a tisztáson legelt. Hófehét szőre, ezüstös sörénye szinte vakítóan fénylett az éjszakában. Békésen legelte a friss, harmatos füvet. Nagyokat harapott, és közben fülét hegyezte. Zajt hallott, felemelte gyönyörű fejté, és körülnézett. Mikor semmi különösen nem látott, beleszimatolt a levegőbe, majd megrázta szép fejét, így hosszú, ezüstös sörénye meglibbent kecses nyakát. Ezután visszatért a legeléshez. Jól esett neki az édes, zsenge fű, hiszen múlt éjjel óta semmit sem evett. Így hát állt, legelt és fülelt a kis tisztás közepén, hófehéren ragyogva az éjszakában.*
- Hááát, az erdőben nem, de ismerek egy csődört a hegyek között. Nem tudom, ott hogyan lehet élni. DE Ő tudja. *- felelte kicsit vicceses. *