|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.01. 19:54 - |
 *Nefadar megállt a szirtek lábánál, és méltóságteljesen kihúzta magát. Tekintélyt parancsoló pillantással nézett körül, szigorú szemeit minden gyanús mozgásra rávillantotta. Mikor végleg meggyőződött róla, hogy egyedül van, kicsit engedett feszes tartásából, és immár kényelmesebb pozícióból fürkészte a tájat.
Hiába, apja szigorú nevelése, hogy mindig büszkének és fennségesnek kell lenni, erősen meglátszott rajta.* |
[50-31] [30-11] [10-1]
 - Értem. És valóban olyan izgalmasan hátborzongató ez a hely, mint amilyennek látszik? - kérdezte kíváncsian és kicsit kajánkodva.
Nem vette igazán komolyan a másik viselkedését. Ha akart sem tudott volna igazán őszintén úgy viselkedni, mint amaz. És kíváncsi volt a másik reakciójára, ha ő továbbra is ilyen fesztelenül és közvetlenül, szinte szemtelenül viselkedik. |
-Én itt élek! -*egyenesedett fel, és arisztokratikus pillantással nézett le a kancára.*
-Jobban ismerem ezt a hegységet, mint a saját patámat. -*felelte.* -De szívesen barangolok másfelé is. |
- Ez egyszerű. Néha rámjön a tombolhatnék és ilyenkor általában nekivágok a világnak! Nagyon izgalmas. Mikor sosem tudhatod igazán hova lyukadsz ki! Lehiggaszt és segít tisztába jönni a dolgokkal. És igen izgalmas új lényekkel találkozhatsz! - kacsintott a csődörre.
- Ez egy érdekes helynek tűnik. - pillantott fel a hegyekre.
- Hát Te, Nefadar? Hogy kerültél ide? |
*Nefadar felfigyelt Angel épphogy tessék-lássék intésére, de nem tette szóvá. Őt magát katonás szigorral nevelték örökös méltóságra, nemességre, büszkeségre és társaikra, így nem tehetett róla, ha túl büszkének mutatta magát.*
-Na és... hogy kerültél ide? -*folytatta ezzel a nem éppen érdekfeszítő kérdéssel, mivel más hirtelen nem jutott az eszébe.* |
| - Engem Angelnek hívnak. - mondta szélesen elmosolyodva. Ő nem hajolt meg, de bemutatott egy szép mozdulatot a szárnyával. Apró intés volt, kicsit megjátszott, de Angel soha nem szokott udvariaskodni, most is csak azért tette, mert nem akart a csődör előtt neveletlennek tűnni. Ami félig igaz is lehetett volna. Ő csak az Élet kemény iskoláját végezte el, teljesen egyedül, ott pedig nem igazán az etikett volt a legfőbb tantárgy. |
~Vagány kanca, heh?~*nézegette fürkészve Nefadar a pegazust, méltóságteljes és büszke pillantásával tartva fogva az idegent. Nem tudta eldönteni, hogy a 'vendégnek' csak a szája jár, vagy valóban nem rettent meg a torkának szegezett szarvtól. Éber tekintetét a kanca szemébe fúrta, és figyelte.
~Úgy tűnik, komolyan mondta!~*állapította meg magában Nefadar, majd a vizsgálódás befejztével kissé lejjebb engedte büszkén magasra szegett fejét. ~Nem egy ijedős-típus. Ráadásul letegezett! Ezt eddig még senki nem merte... Hmm, ez kezd érdekes lenni. ~*mosolyodott el, és szigorú tekintete kíváncsian csillant meg.*
-A nevem Nefadar. -*mondta méltóságteljesen, és bemutatott egy nemes és könnyed, ám mindenfajta túlcifrázástól mentes, büszke meghajlást.* |
- Ugyan, Csődör! Megleptél, de ahhoz aztán több kell, hogy én megijedjek, ahhoz meg még több, hogy komolyan vegyem! - mondta incselkedő, lekezelő, gúnyolódó és viccelődő hangján.
'Tényleg jól néz ki!' mosolyodott el. |
*Nefadar azonnal megfordult a dobbanásra, szarvát fenyegetően előre szegezve. Kicsit el is számolta magát, ugyanis éles, aranyszínű fegyverének vége most épp az elképedt pegazus kanca torkának szegeződött, méghozzá közvetlen közelről.*
-Ohh, ezer bocsánat, kisasszony. -*lépett hátra egy lépést Nefadar, és nemesen felszegte a fejét. Harcias volt, az igaz, de azért odáig nem vetemedett, hogy ok nélkül kancákra támadjon. Főleg nem csinos kancákra, állapította meg magában, ahogy tekintetével végig mérte az előtte álló pegazust.* |
Angel szokásos őrült tempójú repülése után szúrta ki, hogy új (de izgalmas!) területre tévedt. Aztán észrevette az éjfekete lényt maga alatt.
'Vajon érdemes megismerni? Végül is....jól néz ki!'
Így gyönyörű spirálokat leírva, hangtalanul leereszkedett, majd egy hirtelen zuhanással ledobbant a csődör mögé. |
*Nefadar megállt a szirtek lábánál, és méltóságteljesen kihúzta magát. Tekintélyt parancsoló pillantással nézett körül, szigorú szemeit minden gyanús mozgásra rávillantotta. Mikor végleg meggyőződött róla, hogy egyedül van, kicsit engedett feszes tartásából, és immár kényelmesebb pozícióból fürkészte a tájat.
Hiába, apja szigorú nevelése, hogy mindig büszkének és fennségesnek kell lenni, erősen meglátszott rajta.* |
[50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Nefadar megállt a szirtek lábánál, és méltóságteljesen kihúzta magát. Tekintélyt parancsoló pillantással nézett körül, szigorú szemeit minden gyanús mozgásra rávillantotta. Mikor végleg meggyőződött róla, hogy egyedül van, kicsit engedett feszes tartásából, és immár kényelmesebb pozícióból fürkészte a tájat.
- Értem. És valóban olyan izgalmasan hátborzongató ez a hely, mint amilyennek látszik? - kérdezte kíváncsian és kicsit kajánkodva.