|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.16. 23:37 - |
Nilania kíváncsian lépegetett a tóhoz Hol lehetnek a szirének és hol van a nimfa? Már napok óta nem láttam őket! gondolta az elmagányosodott unicornis.
Szomorúan nézelődött a vízbe. Ő sosem volt ilyen sokáig egyedül, mindig sokan voltak körülötte és most... most nincs senki.
-Hahóó!- kiáltott fel szomorú, remegő hangon, majd mivel senki sem válaszolt tovább sétált és reménykedett, h nemsokára megjön a nimfa...
|
[18-1]
 - Fogalmam sincs.....De volna egy ötletem! - mondta hirtelen.
A két csoportot nézte, akik lassan körülvették őket. Kihagytak azonban valamit....
- Nilania, tud úszni? |
- Nem lehet, hogy ők a ... a quendek, tündék?... Csak feltételezés!- védekezett Nilania, mert tudta, hogy ez egy elég naív feltételezés a részéről. Nagyon úgy néz ki, hogy nekem innen nincs menekvés... na, nem baj! Meg kell védenem az otthonomat. Persze pont ilyenkor kellett, hogy eltünjön a nimfa... a szirénekkel, együtt.
Kihúzta magát és felkészült, hogy ...hát, hogy ő is megpróbáljon harcolni. Bár nem volt egy harcos típus és még zöldfülű volt ezen a téren, de hihetetlenül elszánt volt! Vett egy nagy levegőt és hátranézett a romokra Megvédlek! Ha az életem árán... de mindeképp megpróbállak megvédeni... De nevetséges vagy! Hisz' nem is biztos, hogy meg akarnak támadni!
- Nem lehet, hogy csak át...uhm átmennnek a hegységen, mert pont útba került és nem is akarnak semmit tőlünk?- reménykedett Nilania. |
- Nem tudom. - mondta, míg szemei a köpenyes alakokra rebbentek, és úgy helyezkedett, hogy őket is, és az orkokat is szemmel tarthassa, de közben Nilania előtt legyen.
- Remélem ők legalább nem azért jöttek, hogy küzdjenek...
Felkészült a harcra. |
-Jaj ne!!!- lehelte maga elé- most mi tévő legyek?? A hegyeken (ami körbe veszi a tavat) nem jutok át ... sem az erdőn... Jaj, most mi lesz!!-kapkodta a fejét ide-oda egy búvóhelyet keresve. Jééé... Micsoda? Mik azok?
-Elnézést...tudom, hogy éppen vágtatnom kéne, de... mik vagy kik azok ott??- bökött a fejével egy nagy csoport magas lila, kék köpenyben álló alakok felé. Nem nimfák, nem lehetnek szirének... akkor kik... csak... nem? csillant fel Nilania szeme. |
- Ha tapasztalatot akar, akkor itt az alkalom. - mondta elborult arccal.
- És bocsásson meg.
A tó túlpartja felé intett.
- Azok a fura, szürke undorító figurák ott orkok! És értünk jönnek. Vagyis Önért, Nilania. Mert tudják, hogy én elrepülhetek.
- Javaslom, hogy tűnjön el innét. Majd én megpróbállom megölni őket. |
| -Hát...-modta kicsit szégyenkezve- igaza van, annyira nem bírom a vért, de szívesen hallgatok történeteket, hisz... kell a tapasztalat.-mosolyodott el |
- Honor vagyok és kiscsikó koromban kerültem egy hadseregbe, magam küzdöttem ki magam onnét.
- Nem is tudom. Nem olyannak néz ki, aki szívesen hallana vérről és halálról. - mondta tűnődve méregetve az egyszarvút.
- Vagy tévedek? |
-Óó, milyen izgalmas! Valóban egész életében ezt csinálta??- lepődött meg Nilania
-És...- egy kicsit tétovázott- mesélne egy kicsit? ...Ha nem baj! Nagyon kíváncsi vagyok!-
Aztán hozzátette- Egyébként engem Nilanianak hívnak, magát hogy hívják?- |
- Nem zavar. - mondta.
- Nos....Valóban elég nagy erő kell hozzá, de azért meg lehet szokni...Főleg, ha egész életében ezt csinálta!
- És én mindenféle csatában harcolok. Emberekkel, sárkányokkal, orkokkal, trollokkal, ogrékkal....mikor ki az ellenség.... |
Nilania megnyugodva engedte ki az idegességben bele szorult levegőt.
-Milyen erősnek kell lennie ahhoz, hogy így éljen!... És milyen csatákban harcol? Emberekkel? Vagy más lényekkel?-érdeklődött, Jaj, már megint kíváncsiskodni kezdtél!!
-Elnézést, ha túl sok kérdést tennék fel... csak, hát oan egyedül voltam itt és... nagyon megörültem, hogy végre láthatok valakit.- vallotta be szemeit lesütve. |
- Nem itt nincs. - mondta megnyugtatóan.
- Épp azért jöttem ide, hogy kicsit feledjek! Ez jó hely...
- Igen sok küzdelemben voltam már, de sosem maradtam ott utána, hogy megnézzem hány életet is menthettem meg. Őszintén szólva nem érdekelt. A gyógyítás, a holtak összeszámlálása és a siratás nem az én asztalom....Én csak harcolok, majd elmegyek....Nem akarom érezni a fájdalmat, ezért választottam ezt a magányos, kemény, de értelmes életstílust....Nem tagadom: teljesen beleszoktam már..... |
-Értem...-mondta elgondolkodón -Harcos. Az is érdekes!! Akkor sosincs nyugalom az életében, gondolom. Sok életet mentett meg? És most merre megy, ha megkérdezhetem? Hol vannak most harcok? Ugye nem közel!-reménykedett, nem bírta azt a tudatot, hogy az otthonát gonosz lények szétrombolják! És mi lesz a szirénnel meg a többiekkel???? jutott eszébe, teljesen bepánikolt.
-Ugye nincs veszély a közelben!- ismételte ijedt szemekkel az unicornis. |
- Ó, nem zavar a társasága! De én nem igazán az az utazó vagyok, aki észreveheti a tájak szépségét..... - komorodott el.
- Én harcos vagyok. Azért utazom annyit, mert én mindig oda megyek, ahol szükség van rám... Ahol küzdelem van..... És általában nem a tájat nézegetem....
|
-Óó, dehogyis, semmi gond... sőt nagyon is örülök, hogy végre látok valakit a saját tükörképemen kivül...- örült meg Nilania a kedves szónak, aztán azon gondolkodott amit az unizus mondott.
- Vándor? Mennyi sok szép helyet láthatott!!-lelkendezett, de úgy látta az unizuson, hogy jobban szereti, ha nem beszélnek sokat, tehát, úgy döntött lehet, jobb, ha békén hagyja amíg pihen.
-De azt hiszem hagyjom inkább lepihenni, hisz biztosan fáradt a sok utázasától- majd akaratlanul újra lelkendezni kezdett-Jaj, mennyit kalandozhatott! Milyen izgalmas lehet a vándor élet!!...-aztán megálljt parancsolt magának |
- Én nem jöttem sehonnan. Vándor vagyok. Elfáradtam és itt szerettem volna pihenni egy keveset. - mondta udvariasan.
Bár ez nem épp az ő stílusa volt, de láthatóan az egyszarvú nem akart rosszat és illő volt a megfelelő módon válaszolnia. Így ő is udvariaskodott.
- Elnézést hirtelen feltűnésemért, de azt hittem nincs itt senki. |
-Öö izé...Jó napot!- nyögte ki Nilania, még életében nem látott unizust ezért egy kicsit félt a gyönyörű "vendégtől"
-Honnan került ide?-kérdezte félőn, majd hozzá tette- ha nem túl tolakodó, hogy megkérdeztem...-nem merte tegezni, hisz nem akarta megbántani és, ugye, kicsit tartott is az unizustól.
Kedvesen nézte az unizust és válaszra várt Vajon elhessegett vagy bántani fog? De lehet, hogy nagyon kedves lesz...remélem... ...
|
Régóta repült már, így mikor meglátta maga alatt a gyönyörű tavat a varázslatos romokkal, végül leszállt.
Összehúzta a szárnyait és mohón inni kezdett, amint a víz partjára ért.
És mikor felnézett, szembetalálta magát egy idegen egyszarvúval!!!!
- Ó.....Üdv! - mondta zavartan. Általában harciasan reagált, de most a meglepődés nagyobb volt. |
Nilania kíváncsian lépegetett a tóhoz Hol lehetnek a szirének és hol van a nimfa? Már napok óta nem láttam őket! gondolta az elmagányosodott unicornis.
Szomorúan nézelődött a vízbe. Ő sosem volt ilyen sokáig egyedül, mindig sokan voltak körülötte és most... most nincs senki.
-Hahóó!- kiáltott fel szomorú, remegő hangon, majd mivel senki sem válaszolt tovább sétált és reménykedett, h nemsokára megjön a nimfa...
|
[18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Fogalmam sincs.....De volna egy ötletem! - mondta hirtelen.