|
Témaindító hozzászólás
|
2006.11.14. 21:16 - |
Mura körbenézett...
Nem látott senkit...csak azokat a fura szerzeteket. Nem tudta kik azok. Félelmet érzett, nem engedte, hogy közel menjenek hozzá.De szerencsére távol voltak. Keresett egy hozzá hasonló lényt. De nem látott. Aztán bátorságot vett magás és közelebb merészkedett. |
[14-1]
 - Az erdőbe megyünk. - hörrentette, azzal elképesztő lendülettel felszállt, és hatalmas szárnycsapásokkal nekieredt.
De azért visszanézett, hogy az unikornis is jön-e. |
 -Az engem nem fog zavarni. Hát akkor indulhatunk is!-de el őbb volna egy kérdésem: Melyik részébe tartunk? A hegyekre, vagy a tóhoz esetleg az erdőbe? |
Elmerengve nézte a másik csődört.
- Hm....hogy mennyire bírod ki, az majd elválik..... - elvigyorodott.
- Nem bírnám ki, ha más is úgy nézne ki, mint én. Ez fix. - fintorodott el.
Még egy kicsit nézte a csődört. Először szólalt meg normálisan, a hosszú méregetés után.
- Az én gazdám minden lényének a fejébe verte azt az alaptételt, hogy a világ színesen, változatosan az igazi, és ezt a különbségek okozzák. Ezért szeret például engem annyira.
'De a gyengeség akkor is gyengeség...' gondolta magában. Aztán mégis elmerengett, hogy ez a csődör mennyire is gyenge...Valóban az-e....Nem ő-e az, aki most téved....
Ekkor már komolyan szemügyre vette a lényt.
- Rendben. Menjünk együtt. De én a Félelmek Országába tartok..... |
-Tudodmit? Ha bármilyen varázslénnyel szembetalálkozunk nem öljük meg... És ez a megbántás! Attól mert valaki csődör még meg lehet bántani. És ez nem gyengeség...-hangja lágy és suttogó volt.
-A lélek más...mint a test... Gondolom ez Te is tudhatod. Lehet, hogy belül kicsit gyenge vagyok...És ez tesz engem különlegessé... Unalmas lenne, ha mindenki ugynúgy nézne ki... Nem? Gondolj csk bele, ha mindenki kívül-belül olyan lenne mint Te... Hát nem kicsit untató a dolog? És igenis kibírnám az utaidat! |
- Csakhogy kibökted! Egyébként sem nézem ki belőled, hogy kibírnád az én útjaimat. Én pedig attól nem térek el. Mellesleg nekem nem célom később meghalni, hanem élni akarok. Már amennyire az én létemet életnek lehet nevezni.... - mondta könnyedén, és a mondadója végén kuncogott.
- Az én barátságom egy nem létező dolog. - hangja ennél a mondatnál merengő és üres lett.
- Ami a megbántódásodat illeti.... - felhorkant, és megvető lett - Egy csődör ne beszéljen így! Ez gyengeség! És ha - újra horkantott - azért gyűlölöd a sárkányokat, mert néha megölnek unikornisokat, meg magunkfajtákat, hát gondolj arra, hogy hála Neked mi most megöltünk egy sárkányt. Lesz olyan sárkány, aki érte akar majd bosszút, és ölni fog. A vérontásnak sosem lesz vége....és mindkét fél azt hiszi, vele van az igazság, a megtorlás joga. Nekem ebből van elegem, ezért nem akartam gyilkolni. Igenis, tisztességtelen volt kettő-egy elleni küzdelemebn harcolni vele. Ő is egy élet, egy varázslény...volt.
Kinyújtóztatta szárnyait, és felszállni készült. |
-Ne értsd félre. Nem akarlak téged "megjavítani", csak gondoltam barátok lehetnénk és együtt folytathatnánk az utad! De ha Te ezt nem szeretnéd akkor elvethetjük az ötletet!
Ekkor már kiabálva beszélt.
-Csak tudod ha együtt mennénk tovább akkor talán megvédhetnénk egymást és talám mind a ketten később halhatnánk meg!
-És talán sikerülne valaki barátságát is elnyernem. Egyébként kösz, hogy felvilágosítottál!
Most már halkabban beszélt.
-Tudod... Áh mindegy! Fölösleges elmesélnem!
-Tudod mit? Nem is kell együtt folytatni az utat! Csak nagyon megbántottál... |
- Hogy ki és mi vagyok, ahhoz neked semmi közöd. Az emberek közül a legtöbb azért megy egy unnikoris közelébe hgy leölje, és megszerezze a szarvát. De gratulálok! Ha neked ez az életcélod, csak rajta. - hörögte, és a szemei felizzottak.
Lenézett a halott sárkányra.
- Kár ezért a lényért....Szép volt....De hát....az útjába álltál, feldühítetted, és engem is belerángattál a harcba....Talán megbocsátja a gazdám és a világ, hogy megöltük.....Furcsa, hogy idejött.....Bár lehet, hogy az emberekkel kapcolatos. - hangjába tűnödés és sajnálkozás vegyült.
Újra megnézte magának az unikornist.
Végül kissé félretette a megvetését, és bemutatkozott:
- Harag a nevem. Csak azért mondom meg, mert Te is bemutatkoztál.
Gonoszul elvigyorodott.
- Akár van bennem jó, akár nem, gonosznak gonosz vagyok. - sziszegte.
- Ha pedig Te csak így tudsz rámnézni, és talán...talán azt forgatnád a fejedben, hogy megjavítasz.....Akkor verd ki szépen a fejedből az együtt cselekvés vagy utazás gondolatát. Nekem ilyen társaság nem kell! |
Mond te valaki:
-Mért akartad az embereket megölni?
-Láttam a szemeden. Nagyon gonosz lehetsz. Majd odalépkedett a pegazushoz.
-A nevem Büszkeség. Tudok a gondolatokban olvasni. És a kérdésedre a válasz az, hogy én itt lakom. Ne értsd félre nem itt a falunál. Hanem az erdőben. Gondoltam körülnézek errefelé. Nem tudtam, hogy itt az emberek faluja.
Egy pillanatra megállt a beszédben... Valamit kémlelt a távoli égen. Valamit ami nagyon furcsa volt... Aztán rá jött mi az. Egy hatalmas hím sárkány! Odakiáltott üvöltve, hörörve:
-Egy sárkány van mögötted! Szembe kell szállnunk vele! Egyedül egyikőnk se bírná ki! Mind a ketten elpusztulnánk! Csapatmunkára lesz szükség!
Látta a nem tetszést a pegazus arcán.
-Gyerünk! Menjünk neki!!!
De késő volt. Büszkeséget lecspta a hatalmas sárkány. Majd gyorsan talpra állt. A szarvával nekiment a pegazussal harcoló sárkánynak. De a háta túlságosan kemény volt. Aztán kiáltott:
-Hé te sárkány itt vagyok! Engem kapj el!!! Hehe!
Kicsit gyenge volt, de nekirontott a hasának, ezzel egy időben kiáltott a lénynek:
-A szárnyaddal suhints a szeme felé! Gyerünk!
Látta, hogy a pegazus habozik de aztán megtette. A sárkány immár vak volt. Aztán Büszkeség nekirontott és megölte...
A sárkány szétterült. Odament a pegazushoz.
-Akármilyen gonosnak is látszol akkor is van bennned valami jóság. Mutatkozz be te is!
Aztán suttogva, de megkérdezte:
-Nem folytathatjuk együtt az utat?
Majd várt, hogy mit szól hozzá a pegazus... |
Kicsit lejjebb kanyargott, visszanézett arra, amerről az unikornis jött, és nevetni kezdett. Hátborzongató, gonosz nevetése volt.
'Mégiscsak ostoba! Vagy a halálra vágyik!'
- Bolond lennék! - kiáltott le.
- Emberek vannak a nyomodban!!! - hörrenette, és kacagott.
Aztán kicsit még nézte a közeledő csoportot, egy helyben lebegve.
"Sártúró mocskok" tartottak oda, és bár az unikornis annyira nem is tűnt gyengének vagy tehetetlennek, Harag biztos volt benne, hogy ha pár embert el is intéz, vagy megsebesítk, vagy megölik, vagy elkapják és akkor...
Gondolatban először vállatvont. Mit érdekli őt ez? Őt nem vették észre, de ha igen is, neki aztán nem probléma egy csoport ilyen kétlábú nyomorult.
De aztán a pusztítás vágya elragadta őt, és az élvezet lehetősége, hogy a gyűlölt lényeknek újabb "leckét" adhat.
Az unikornis, hogy ehhez mit szól, hogy ő mit tervez, mit akar tenni, nem érdekelte.
'Ezt élvezi fogom...' gondolta, és eszelős vigyor-vicsorgás ült ki az arcára. A testébe épült kövek felizzottak, és az emberek ekkor észrevették őt!
Harag nem hagyott nekik időt a gondolkodásra.
Lecsapott a talajra, és gyorsan suhanva közvetlenül felette, az embereknek tartott. Közéjük akart rontani, beléjük tépni, rúgni, marni....de épp mikor odaért volna a rémült képű, rettegésbe torzult alakokhoz, egy harang zúgásával felzendült valami a fejében, és Harag belekavarodva a zavarba, elvesztve az egyensúlyát, lezuttyant a földre.
Szinte rögtön talpra ugrott, és szétcsapta a rátekeredett szárnyait. A dühtől fényes, kék ragyogással világítottak a szemei és a kövei, és Harag tombolni akart!
De már akkor, mikor felkelt, sejtette, hogy nem lesz min levezesse az aggresszióját...Igaza lett...A felpattanás utáni rémítő külső csupán utolsó löket volt a rémülten rohanó lényeknek....mostmár vissza se néztek...
Harag felágaskodott és üvöltött! |
Büszkeség hangokat hallott... Méghozzá a levegőből! Meglátta a rettenetes pegazust! Nem is tudta hogyan létezhet ilyen. Csatázni akat vele... De rájött, hogy a szíve mélyén meg akar barátkozni a rettenetesen félelmetes pegazussal... Így hát úgy döntött kiált neki:
-Hahóó!!!-gyere le te félelmetes lény!-majd várta a választ... |
Óriási légviharokkal repült versenyt, mikor végül az egyik elkapta, és miután összerázta, lecsapta a talaj felé.
Nagy kínnal-keservvel lefékezte magát, és a talaj felett repülve próbálta kideríteni hol van.
'A falu!' vicsorgásba torzult az arca.
Mindig gyűlöletet és pusztítani akarást ébresztett benne ez a hely.
Aztán meglátta a fekete unikornist, és ez kiverte a fejéből a sötét indulatot.
Kissé gunyorosan figyelni kezdte, hogy vajon mit tesz a lény. Hisz emberek közelében van! Repülni sem tud!
Mi hozhatta ide? Vakmerőség....(vagy inkább ostobaság)? Balsors? Kíváncsiság? |
| Bocs elrontottam.. Büszkeség az aki itt van...Bocsika!!!!!! :) |
 Mura körbenézett...
Nem látott senkit...csak azokat a fura szerzeteket. Nem tudta kik azok. Félelmet érzett, nem engedte, hogy közel menjenek hozzá.De szerencsére távol voltak. Keresett egy hozzá hasonló lényt. De nem látott. Aztán bátorságot vett magás és közelebb merészkedett. |
Mura körbenézett...
Nem látott senkit...csak azokat a fura szerzeteket. Nem tudta kik azok. Félelmet érzett, nem engedte, hogy közel menjenek hozzá.De szerencsére távol voltak. Keresett egy hozzá hasonló lényt. De nem látott. Aztán bátorságot vett magás és közelebb merészkedett. |
[14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Az erdőbe megyünk. - hörrentette, azzal elképesztő lendülettel felszállt, és hatalmas szárnycsapásokkal nekieredt.
-Az engem nem fog zavarni. Hát akkor indulhatunk is!-de el őbb volna egy kérdésem: Melyik részébe tartunk? A hegyekre, vagy a tóhoz esetleg az erdőbe? 
Mura körbenézett...